15.-16. Fejezet

 

15. fejezet

 

Gabrielle

 

Fordította: Suzy

 

A Murray’s on State-ben, az épp most nyílt bárban, ha hinni lehet Dellának, nagy a forgalom. Ez a legelőkelőbb bár, amiben valaha voltam – nem mintha sokban lettem volna. De tényleg értékeltem az erdőzöld falakat, a bronz díszítéseket, és hogy a zene nem bömböl olyan hangosan, hogy ne hallhasd a másikat.

A fejek felénk fordulnak, míg a csaposhoz megyünk. A tömeget pásztázom, azon tűnődve, hogy felismerném-e a gimis osztálytársaimat, ha meglátnám őket. Vagy ők felismernének-e?

A csipkés, merész nyakkivágású, testhezálló fekete ingemet piszkálom, amit a szekrényem hátuljában találtam egy dobozban. Ez a legszexibb cuccom. Egy koptatott farmerrel, amit néhány hónapja vettem egy érzelmi vásárlásom közben, és egy magassarkúval, hogy a farmer ne érjen le a földig, az egész összeállítás kicsit olyan… kilencvenes évekbeli volt. Della azt mondta, dögösen nézek ki. Én meg igyekszem hinni neki, és nem arra fókuszálok, hogy a hasam kerekebb, mint húsz évvel ezelőtt volt.

– Üdv, hölgyek – mondja a csapos. – Mit hozhatok önöknek ma este?

– Amaretto sourt – mondja Della. – Gabby? Neked?

Ez a kölyök elég idős ahhoz, hogy alkoholt szolgáljon fel? Megrázom a fejem. – Citromos martinit kérek.

– Máris hozom – mondja kacsintva.

– Szóval, mit gondolsz? – kérdi Della. Élénkvörös ajkai kettészelik az arcát. – Nem voltam még itt ezelőtt, de azt mondják, ez egy felkapott hely mostanában.

– Az egyetlen felkapott hely, amiről mostanában tudok, az a kitevő pont az iskolánál hét ötvenkor. Ha nem, akkor elkésnek.

Della nevet. – Kitágítjuk a látókörödet. Az este végére elfelejted majd a kitevő pontot.

Remélem.

A csapos átadja az italainkat, biztosítva, hogy az elsőt a ház állja és elveszi a borravalót Dellától. Aztán keresztülmegyünk a növekvő tömegen át egy fal melletti asztalhoz.

– Olyan régen nem mozdultam már ki, hogy el is felejtettem, milyen – vallom be, belekortyolva az italomba. Hűha, ez erős.

– Ma este jó kezekben vagy, hidd el. – Előrehajol, a dekoltázsa teljes egészében látszik. – Tudasd, ha meglátsz valakit, aki érdekel.

Nevetek. – Miről beszélsz? Ez nem olyan egyszerű.

– Mit értesz azon, hogy nem olyan egyszerű? Csajszi, a férfiak a legkiszámíthatóbb állatok a bolygón. Úgy olvasok bennük, mint a könyvben.

– Van erre egy kurzus?

– Úgy hívják, hogy az anyád egy sztriptíztáncosnő. – Vigyorogva húzza fel a szemöldökét. – És hadd mondjam el neked, az én anyám nagyon is jó volt abban, amit csinált. Néhány barátnőm szülei orvosok vagy ügyvédek voltak, de anyám több pénzt keresett, mint ők együttvéve.

Ez komoly?

– Ez üzlet volt számára – mondja Della. – Eszközként használta a testét, mint ahogy az ügyvezetők az agyukat.

– Ez olyasvalami, aminek a tudatában nőttél fel?

– Tizennyolc éves koromig azt hittem, utazó ápolónő. – Nevet. – Akkor tudtam meg, amikor egy srác, akivel randiztam, elment a klubba, ahol anyám dolgozott, és meglátta őt. Kínos beszélgetés volt. Kidobtam a pasit. De valahogy onnantól minden a helyére került köztünk.

Kortyolok az italomból, aztán leteszem a poharamat. – Ezért vagy ennyire magabiztos? Ezért vagy olyan… szabad, szerintem, magaddal kapcsolatban? Mert úgy tűnik, tényleg nem érdekel téged, hogy mások mit gondolnak rólad.

– Nem érdekel. – Vállat von. – Az önbizalmam abból fakad, hogy nagyon testpozitív gondolkodásmódban nőttem fel. Persze, mindent a koromnak megfelelően mutattak be. Csak mert anyám sztripper volt, nem jelentette azt, hogy rossz anya volt vagy hanyag.

– Persze, hogy nem.

– Bizonyos értelemben jobb szülő volt, mint sok más. Megtanított arra, hogy büszke legyek magamra. Hogy törődjek magammal. Emlékszem, fiatal korom óta mondogatta, hogy én felelek a testemért. Úgy nőttem fel, hogy ne szégyelljem. – Belekortyol az italába. – Mi van veled? Milyen volt az életed, amikor felnőttél?

Az alkohol felmelegítette a bőrömet és én üdvözöltem a meleg, ellazító érzést, ami felemészti a stresszt – ha csak kicsit is.

– Itt nőttem fel Aldenben, emlékszel? – Megforgatom a folyadékot a poharamban. – Elvárás volt az erényesség. Nem beszéltünk a szexről vagy hasonló dolgokról. A barátaimmal titkon romantikus regényeket cserélgettünk, és próbáltuk megtanulni valamennyit ezekből.

– Ah, a tökéletes romantikus hős. Itt rontottad el.

– Nem, ők léteznek. De találni egyet nem olyan egyszerű, mint lerobbanni egy kukoricaföld közepén. Nem bukkannak fel a semmiből.

Vigyorog. – Biztos vagyok benne, hogy léteznek. Csak túlságosan kiábrándult vagyok ahhoz, hogy a tökéletes hőst akarjam.

– Miért van ez?

Hosszan néz rám, miközben lassan belekortyol az italába. Feláll szőr a tarkómon.

– Nem mesélem el az embereknek, hogy mit csinálok a megélhetésért. Nem azért, mert szégyellem – mondja. – Hanem mert nem akarom hallani, hogy ítélkeznek.

– Oké…

– Félmeztelenül takarítok házakat.

Kikerekednek a szemeim. – Mi?

Vállat von. – Van egy névjegyzékem férfiakról – a legtöbbjük cégtulajdonos vagy olyan férfi, aki rendszeresen utazik a városba golfozni vagy üzleti találkozókra. És én takarítom a házaikat vagy ahol éppen vannak… félmeztelenül.

– Aldenben?

– Nem. Clevelandbe vagy Cincinattiba megyek. Van egy biztonsági emberem, aki velem jön, hogy biztosan ne történjen semmi rossz, és leellenőrizzük a hátteret. Vannak titoktartási szerződéseink. Mostanában nem igazán fogadok új ügyfeleket, mert a törzsvendégeim olyan jól bánnak velem.

A mellkasára nézek. Fogadok, hogy így van.

Sóhajt. – Nézd, Gabby, egyszer élünk. Miért ne élnéd az életedet úgy, ahogy akarod? Miért félnél, vagy járnál lábujjhegyen? Ragadd meg, bármi is tesz boldoggá, és fuss, amíg tudsz. – Kuncog. – Az emberek elítélhetnek engem, miközben otthon ülnek a nyomorúságos, unalmas életükben, míg én fogom a pénzem, és nyáron Olaszországba utazom egy hónapra és Németországba decemberben.

Ragadd meg, bármi is tesz boldoggá, és fuss, amíg tudsz. A szavai visszhangzanak a fülemben, újra és újra.

– Bocsáss meg egy pillanatra – mondja. – Megyek, köszönök egy barátomnak.

– Persze. Menj. Megleszek.

Kicsusszan a bokszból, keresztül sasszézik a báron. Amint elment, hosszan, hevesen kieresztem a levegőt.

Ragadd meg, bármi is tesz boldoggá, és fuss, amíg tudsz.

Régen volt már, amikor alkalmam volt így gondolkodni. És bármennyire is szeretem az érzést – és a vele járó szabadságot –, ez nem olyan könnyű. Egyedülálló anya vagyok. Igen, próbálkozhatok és tervezhetek és akarhatok beilleszteni olyan dolgokat az életembe, amik boldoggá tesznek. De a nap végére azok a tervek attól függnek, milyen hatással vannak a legfontosabb dologra ez életemben: a gyerekeimre.

Ők a prioritásom.

Meg kell találnom az arany középutat, az egyensúlyt aközött, ami felélénkít, de nem von el a fiúktól. Bízom Istenben, hogy megtalálom.

El tudom képzelni, ahogy Christopher is ezeket a szavakat mondja nekem. Megérdemelsz egy szeretőt, valakit, aki értékeli mindazt a vad jóságot, amit felajánlhatsz.

Akkor volt bennem valami vad jóság. Éltem az életemet, ahelyett, hogy túlélem. Megszereztem, amit akartam.

Hogyan kaphatom vissza ezt, vissza őt?

– Gabby, szeretném bemutatni neked az egyik barátomat. Ő Heath, és a barátja, Bryant – mondja Della, kizökkentve az elmélkedésből. – Fiúk, ő itt az új szomszédom, Gabby.

Hűha!

Ha valaki megkért volna, hogy válasszak ki két férfit ebben a bárban, akiket Della ismerhet, ez a kettő lett volna. Fiatalok – huszonévesek, legjobb esetben is. Rohadtul fittek. A karjaik megfeszítik a Polo pólójuk anyagát és a nyakuk vastag, mint egy fa törzse. És a mosolyaik? Halálosak.

Della és Heath velem szembe ül le. A fickó világoskék szeme ugyanolyan színű, mint a pólója.

Felnézek Bryantre. – Le akarsz ülni?

– Remélem, nem zavarunk meg semmit – mondja leülve mellém.

Karizma árad belőle, ahogy pajkos vigyorral néz rám. Olyan körültekintően rágózik, ami a szájára irányítja a figyelmet. El tudom képzelni, ahogy azok az ajkak mire képesek egy szerencsés hölggyel.

– Szóval, Gabby – mondja figyelmen kívül hagyva a többieket. – Mesélj magadról.

Iszok egy kortyot, hogy megnedvesítsem a torkom. – Mit akarsz tudni?

– Rátérhetünk a lényegre, és megkérdezhetem, hogy szingli vagy-e.

Ördögi mosolya pontosan ott talál el, ahol nem kellene.

Felnevetek.

– Miért nevetsz, mami? – kérdi játékosan.

Hangosabban nevetek. – Értem, hogy ez egy szleng manapság, de kínos, amikor akár az anyád is lehetnék.

– A kor csak egy szám. – Vigyorog. – És te pokolian jól nézel ki.

Ó!

Nyílt célzással nyalja meg az ajkait – úgy, aminek a megértésével nincs problémám. A megértés az, ami miatt úgy érzem, a bőröm túl kicsi a testemnek.

Pont erre vágytam. Egy könnyed, laza estére egy férfival, akivel visszakerülök a nyeregbe. És Bryant, a kinézete alapján nagyon is szórakoztató lenne.

A bostoni Gabby, a Christopher halála előtti, tudná, mit mondjon. A francba, már ki is mondta volna. Ott ülnék a srác ölében, és megdolgoznám. A tenyeremből enne.

De most hezitálok. A csábító falat ott ül centikre tőlem, és semmi sem jön ki a számon. Az idő telik, és a válaszomra vár. De minél több idő telik el, annál idegesebb leszek.

Nem tudom, mit mondjak.

Hirtelen nyomasztó lesz a gondolat, hogy Bryanttel megyek haza. Nem ez az, amit akarok. Egyáltalán nem.

Amit akarok, az a Bittersweet Courton van, titkolózik, és folyton eltaszít magától.

Dellára nézek az asztal fölött. Mit csinálsz, amikor a dolog, ami boldoggá tehetne, visszautasítja, hogy megpróbáld?

– Hé, Heath – szól felénk egy hang. Egy vonzó férfi, arcán gödröcskékkel közeledik az asztalunkhoz. – Hogy vagy?

– Hát, csak nem Lark Johnson! – Heath feláll és kezet ráz Larkkal. – Rég volt már, haver. Mi újság?

– Itt lógok – mondja Lark.

– Lark, ő a barátom, Bryant.

Bryant Lark felé biccent. – Örülök.

– Szintén – mondja Lark felém pillantva. Csillogás van a szemében, ami felkelti a kíváncsiságomat. – És te ki vagy?

– Drágám, ő az új szomszédom, Gabby – mondja Della. – Gabby, ő Lark.

Drágám? Érdekes.

Lark vigyora pimasz. – Örülök a találkozásnak, Gabby. – Dellával olyan pillantást váltanak, amit nem tudok értelmezni.

Lark leül Della mellé. Semmi perc alatt magához húzza, és a fülébe suttog. Ő felnéz a férfira, és kacsint, ami megnevetteti.

A gyomrom összeszorul, bár bizonytalan vagyok, miért. Minden jól megy, és az asztaltársaim úgy beszélgetnek, mint régi barátok. Miért érzem úgy, mintha egy párkányon állnék, arra várva, hogy lezuhanjak.

– Szóval – mondja lazán Bryant –, szingli vagy?

– Igen.

– Csodás.

– De – mondom, egy ujjamat magunk közé téve –, nem azért vagyok itt, hogy felszedjek egy pasit.

Habár eredetileg pontosan ezért voltam itt.

– Rendben van – mondja. – Nem neked kell felszednem engem. Én szedlek fel téged.

– Ez aranyos.

Közelebb húzódik, a teste szinte vibrál az energiától. – Több vagyok, mint aranyos. Adj egy esélyt!

Nyelek egyet, és hátradőlök, próbálom megfékezni a bennem kavargó zűrzavart. Szerencsére megmenekülök a választól, amikor Lark hangosan megszólal.

– Itt is van – mondja a válla felett átnézve. – Attól tartottam, eltévedtél.

– Ez Jay Kibaszott Stetson – mondja nevetve Heath. – A fenébe, testvér. Évek óta nem láttalak.

Mit mond? A terem elkezd forogni. Azt mondta, hogy Jay Stetson?

A tekintetem Dellára siklik. Vigyorogva vállat von.

Lehunyom a szemeim.

– Jól vagy, mami? – kérdezi Bryant.

Ez rossz. Nagyon, nagyon rossz.

Kinyitom a szemeim, és oldalról azonnal megtámad az izzó forróság.

– Ismered Bryant Shoalst? – kérdezi Lark. – És ő itt Gabby, Della egyik barátja.

A. Kurva. Életbe.

– Örülök a találkozásnak, Jay – mondja Bryant még mindig felém dőlve.

Mindenki engem bámul, arra várnak, hogy köszönjek. Lassan Jayre emelem a szemeim. Olyan erősen ütközik a tekintetünk, hogy megrezzenek.

Jay álla megfeszül. Oda-vissza mozgatja, miközben olyan erősen szorítja a poharát, hogy a bütykei kifehérednek. Habár dühös, mégis olyan jóképű, hogy ezek közül a férfiak közül egyik sem érhet a nyomába sem.

De mit számít az, mennyire vonzó? Vagy hogy mennyire erős közöttünk a kapcsolat? Világossá tette: lehet, hogy akar engem, de sosem fogja beadni a derekát.

– Örülök, hogy újra látlak – mondom, a hangom egyenletes.

– Tényleg? – kérdi Jay, a szavai hidegek és metszőek.

A felháborodása feldühít. Nincs joga mérgesnek lenni rám. Semmi köze a döntéseimhez.

– Ja – mondom megemelve a szemöldököm. – Mindig öröm belefutni a szomszédokba, amikor az ember kimozdul. Hogy máshogy látnánk így egymást?

Bryant közelebb csúszik. – Ha az én szomszédom lennél, sokat látnál belőlem.

Jay az ülésemhez szegez a pillantásával. Az intenzitásától megborzongok.

– Akarsz belőlem sokat látni ma éjjel, mami? – kérdezi Bryant pimasz vigyorral. – Csak szólj, és elmegyünk innen.

Elszakítom a szemeimet Jaytől, és Bryantre nézek. Tudva, hogy Jay minden mozdulatomat figyeli, Bryant felé hajolok.

– Te tényleg olyan férfinak tűnsz, aki tudja, mit akar – mondom szemérmesen.

Szinte érzem, ahogy Jay dühbe gurul az asztal másik oldalán.

Bryant olyan közel hajol, hogy majdnem megérint. – Téged akarlak.

– Mondd csak, Gabrielle – mondja Jay, a hangja kísértetiesen nyugodt. Az asztalnál mindenki elhallgat. – Te mit akarsz?

A szívem dübörög, ahogy magamba szívom a szemeiben lévő forróságot.

– Hé, ember – mondja Bryant. – Kapd be!

Lark talpra ugrik, Bryant és Jay közé áll.

Jay felhúzza az egyik szemöldökét a mellettem ülő férfi felé. – Gondosan válaszd meg a csatáidat, kisfiú.

– Ki a fasznak gondolod magad? – kérdezi Bryant felállva. Egy véna lüktet a halántékán. – Miért nem mész vissza oda, akárhonnan is jöttél, és hagyod békén a partneremet?

Micsoda?

Lark mindkettőjük mellkasára ráteszi egy-egy kezét. – Ezt ne itt csináljátok!

– Bryant, miről beszélsz? – kérdezem, hitetlenkedve a csalódottsággal kevert vakmerőségén. – Tíz perccel ezelőtt találkoztunk.

– Nem ez a lényeg – mondja, megvonva a vállát Jay felé.

Jay hátralép. Végignéz Bryanten, aztán felém fordul. Mond valamit Larknak, amit nem hallok, mielőtt eltűnik a testek sokaságában, amik most megtöltik a bárt.

Kollektív sóhaj suhan végig az asztalnál másodpercekkel azelőtt, hogy hogy újra kitör a csevegés.

Bryant már éppen visszaülne, de én a boksz végére csúszok.

– Bocsáss meg, kérlek. – Felállok. – Mindjárt visszajövök, Della.

– Gabby… – szól utánam, de én már két réteggel beljebb járok a tömegben.

Szaggatottan lélegzem, ahogy átfurakszom a testeken. Nem tudom, miért rohanok utána. Valószínűleg nem jó ötlet, különösen, ha olyan mérges, amilyennek gondolom. De én is mérges vagyok, a fenébe is. Nem lejthet be ide és viselkedhet úgy, mint egy féltékeny pasi.

Kiszaladok az ajtón. Arcon csap az esti hűvös szél. A testem túl forró, túl izgatott, hogy borzongjak.

A parkoló tele van. Kocsik foglalják el a helyeket és sorakoznak a bár előtti utcán. Jayt keresem a környéken.

– Hol vagy? – motyogom.

Már majdnem feladom, amikor észreveszem a kocsija közelében. Újra eláraszt az ingerültség, egyre nehezebb és sűrűbb lesz, ahogy közelebb érek hozzá. Szinte kocogok az utolsó métereken, hogy elkapjam, mielőtt beszáll a kocsijába.

A tenyerem a motorháztetőhöz csapódik, amitől összerezzen. Megpördül, az egyik karja ütésre kész. De, amikor meglátja, hogy én vagyok, nem üt. Csak fintorog.

– Mi a fene volt az ott bent? – kérdezem csípőre tett kezekkel. A lélegzetem gomolyog a levegőben. – Mit csinálsz?

– Te kérdezed tőlem, hogy mi volt odabent?

– Ja, én. Ott ülök a barátommal, iszogatok és élvezem az estét. Erre te odajössz, és mindent tönkreteszel.

Az álla megfeszül. – Nem, elég biztos vagyok abban, hogy ettől még haza fog vinni.

– Dellára értettem. Nem akarok a mellettem ülő fickóval hazamenni, te seggfej. – A levegőbe dobom a kezeimet. – Csak egy jó estét akartam, ahol jól érezhetem magam. Ahol kiöltözhetek szépen és felnőtt beszélgetéseket folytathatok. Ahol nem kell kitalálnom, hogy mi legyen vacsorára és a pingekről hallanom. – Beszívom a levegőt. – Nem akarok még egy estén otthon ülni azon tűnődve, hogy te miért…

A szája az enyémhez csapódik. A kezei közé veszi az arcom és megfordít minket, hogy a hátam a kocsijánál legyen. A fém hűvös az ingem vékony anyagán keresztül, szöges ellentétben a Jayből áradó hővel.

Elgyengülnek a térdeim.

Úgy irányítja a számat, mintha az övé lenne. Csókol és ízlel, mintha én lennék az oázis, amit keresett.

Az ujjbegyei az arcomba égnek, a bőrömhöz szegezve a tincseimet. A levegő a kölnijétől illatozik, és halk nyögések fűszerezik, amik kiszöknek a torkomból. Borsmenta szúrja a nyelvemet, ahogy az övé körbefogja egy lusta táncban, mintha már csinálták volna ezelőtt.

Átkarolom, közelebb húzom, és ugyanannyit adok vissza, mint amennyit ő ad.

– Jay – mondom, kapkodom a levegőt, ahogy elhúzódik.

A szemei vadak. A mellkasa hullámzik, mintha egy mérföldet futott volna. Az ajkai duzzadtak és vörösek, emlékeztetve a csókra, amit az imént váltottunk.

Úgy kutatja a szemeimet, mintha kétségbeesetten keresné a választ egy olyan kérdésre, amit én sem ismerek. Csak nézem őt, leeresztve minden védekezésemet, hozzáférést adva neki, csendben könyörögve, hogy találja meg, amit keres.

– Mennem kell – mondja ellépve.

– Jay, ne!

Feloldja az ajtót és kinyitja. – Menj vissza, Gabrielle.

– Mi a francot csinálsz? – kérdezem felé mozdulva. – Jay! Ne csináld ezt!

Beszáll a kocsiba, és beindítja a motort. Mielőtt becsukja, elzárva magát tőlem, felsóhajt. – Sajnálom.

– Jay…

A kocsi megugrik, a kavicsok csikorognak a kerekei alatt, ahogy elhajt. A por lassan leülepszik, de bennem minden felkavarodik. Ott maradok az éjszaka hidegében, a csókjának ízével az ajkaimon – és egy összetört, darabokra hasadó szívvel.

 

16. fejezet

 

Gabrielle

 

Fordította: Suzy

 

Átadom a borravalót sofőrnek. – Köszönöm a fuvart.

– Bármikor. Biztonságos éjszakát, asszonyom.

Remegve csukom be a telekocsi ajtaját, és rálépek a feljárómra. A legtöbb házban a Bittersweeten már lekapcsolták a lámpákat. Nagyrészt, de nem mindenütt. Jay konyhájában ég a villany.

– Menj vissza, Gabrielle. Sajnálom.

Megérintem a szám, emlékezve, milyen érzés volt, amikor az övé az enyémhez ért.

Miért? Miért csinálja ezt? Nem hiszem, hogy Jay egy rossz ember lenne. Szóval, miért ilyen bunkó?

Felnézek az égre, abban reménykedve, hogy az éjszaka hűvös levegője lehűti a dühömet. De minél tovább állok ott a sötét csendben, annál inkább eszembe jut, miért vagyok most itthon, és miért nem szórakozom Dellával.

Jay miatt.

– Cseszd meg – mormogom, és a józan eszemet figyelmen kívül hagyva elindulok az utcán az ő háza felé.

Nincs mit mondanom neki. És azzal, hogy odamegyek, csak azt tudatom vele, hogy elért hozzám. Hogy a viselkedése – és az a csók – hatással volt rám. Nem segít az ügyemen, ha bekopogok az ajtaján.

Habár a bütykeim keményen kopognak a fán.

Csak megmondom neki, hogy maradjon távol tőlem. Meghúzok néhány határt. Tudatom vele, hogy nem játszom tovább a játékait.

A vérnyomásom megemelkedik, ahogy ismét bekopogok. Ezúttal azonban reagál.

Az ajtó lendületesen nyílik ki.

Nincs rajta sem ing, sem cipő, de az a tűz még mindig ott ég a szemében, amit egy órával ezelőtt láttam. Az arca haragtól feszült.

Ugyanolyan dühösen nézek rá, mint ő rám.

– Soha – soha – többé ne tedd ezt velem – mondom félig kiabálva. – Ne gyere hozzám, egy közönséggel teli nyilvános helyen, és ne viselkedj úgy, mintha valami beleszólásod lenne abba, amit csinálok. – Közelebb hajolok, düh bugyborékol a gyomromban. – A szomszéd vagy, Jay. Csak a szomszédom. És ha haza akarok menni egy fickóval... – Oof.

Az ajkai az enyémre tapadnak, mielőtt befejezhetném a mondatot. Az érintkezés olyan, mintha egy adag benzin lenne egy már tomboló tűzre.

Ezúttal mohó. Éhes. Ugyanannyira sóvárog a kapcsolatra, amennyire én.

Az egyik tenyere a tarkómon van, magához szorít. A másik a hátam körül van, és olyan vadul fogja a fenekemet, hogy szinte fáj.

A meztelen mellkasához simulok. Hő sugárzik a lebarnult bőréről. Ajkak, nyelvek, zihálások és nyögések örvénye vagyunk. Közelebb húz magához, és egy mozdulattal berúgja mögöttünk az ajtót.

A csattanás visszhangzik a helyiségben.

A kezeim felfutnak a felsőtestén, értékelve minden izmot és vonalat. Aztán bebarangolják a vállait és az arca két oldalát, a tenyereim közé fogva az arcát.

A csókjai sürgetőek – követelőzőek. Megharapja az alsó ajkamat, mielőtt végigcsókolja a nyakamat.

Felnyögök, képtelen vagyok elviselni a bennem felgyülemlő intenzitást. A fejem forog, ahogy a torkomat csókolja, aztán a nyelve felfut a fülemhez. Ez túl sok mindenből.

Ugyanakkor nem elég.

Ó, ez jó érzés.

– Még mindig haragszom rád – suttogom, alig tudom kimondani a szavakat.

Addig sétál velem, míg a hátam a falhoz nem ér, de egy pillanatra sem szakítja meg a csókjait. A szája mohón veszi birtokba az enyémet, a nyelve végighúzódik az alsó ajkamon. Megrogynak a térdeim Mögöttem a gipszkartonfal tart meg, és előttem Jay Stetson forró teste.

– Az őrületbe kergetsz – mondja, csókokkal fűszerezve a szavakat.

A hajam a falnak ütközik, ahogy az ujjaim köré tekerem a haját. – Mit gondolsz, ki vagy te – ó, bassza meg!

A tenyere az ingem alá csúszik, durván felrántja a csípőmtől a mellkasomig. Attól, hogy a melleim a kezeiben vannak – csak egy csipkedarab választja el őket –, elolvadok.

A szükség, az akarat és a vágy zavargó tömege vagyok. Annyi sok kibaszott vágyé.

– Most el akarom feledtetni veled azt a barmot a bárban. – Elég hosszan abbahagyja a csókolgatásomat ahhoz, hogy megfogja az ingem szegélyét, és áthúzza a fejemen. Lazán a szoba másik végébe hajítja. – Hogy érzel ezzel kapcsolatban?

– Ez attól függ, hogyan akarod elérni – mondom, ahogy az ajkai újra megtalálják az enyéimet.

Megtalálom a farmere korcát, mögé bújtatom az ujjaimat, és az első gombhoz húzom őket. Elhajol, így ki tudom gombolni. A szemei vadak, mégis óvatosak, ahogy lenéz rám.

– Meg akarlak dugni, Gabrielle.

Ez sosem hangzott ennél dögösebben. Összeszorítom a combjaimat, kétségbeesetten vágyva a megkönnyebbülésre.

A gombja kiszabadul, és lassan lehúzom a cipzárját, hagyom, hogy a bütykeim végigsimítsanak a kemény farkán. Tartom a tekintetét, és figyelem, ahogy a pupillái kitágulnak.

– Azt akarom, hogy megdugj, Jay – suttogom megmarkolva az oldalát. – De be kell fejezned a játszmázást.

– Nincs játszmázás.

Felkuncogok, letolom a farmerját a lábain. – Ellent kell mondanom. – Leejtem a nadrágját a padlóra, és ő eldobja, amint távolabb lép az anyagtól.

A combjai hátsó részét megragadva, egy teljesen meztelen Jay elé térdelek le.

Istenem, ő egy műalkotás. Keveréke a sima bőrnek és durva éleknek, a lágy domborulatoknak és a kemény vonalaknak. Erőteljes és rátermett, mégis figyelmes, és talán még aranyos is.

A farka vastag és kemény, ahogy átfogom a kezemmel. A hegyén előváladék csillog. Csak arra tudok gondolni, milyen érzés lesz majd belém temetkezve – szétfeszítve engem, ahogy remegek körülötte.

Már a puszta gondolattól is elfojtok egy nyögést.

– Nincs játszmázás, Gabrielle. – A szemei őszinteségtől égnek. – Amit te játszmának gondolsz, az az, hogy megpróbálom megvédeni mindkettőnket.

– Mitől védesz meg minket?

Engem tanulmányoz, az arcomat kutatja. Aztán, ahogy megkönnyebbülés suhan át az arcán, elvigyorodik. – A hülyeségemtől, azt hiszem.

Borzongás fut végig rajtam az őszintesége miatt. Talán ez lehet az első alkalom, hogy egy teljesen védtelen Jayt láttam. És a fenébe is, ha ez nem gyönyörű.

– Bolond voltál – mondom visszavigyorogva.

Feltérdelek, és megsimogatom. Kitágulnak a szemei. A szája tátva marad. Olyan nedves vagyok, hogy a combjaim ragacsosak, alig tudok mozogni anélkül, hogy csiklóm ne sikítana figyelemért.

De először rá fordítom a figyelmem.

A szempilláimon át nézek fel rá, miközben a szemei elsötétülnek. A várakozása, hogy a szám eltakarja a farka hegyét, az erőmet táplálja. A mindig kontrollált Jay Stetsont az fenyegeti, hogy szétesik a kezeim között.

– Szerencsés vagy – mondom, miközben a hüvelykujjammal letörlöm a hegyéről a nedvességet.

– Miért is?

Vigyorgok. – Mert nem mentem haza Bryanttel ma este. – A számba veszem a hüvelykujjam, és beszívom a sósságot. – Gondolj bele: lehetnék az ő házában, a térdeimen, készen arra, hogy a számba vegyem a farkát.

Az ádámcsutkája csúszkál. – Nem most van ideje annak, hogy beképzelt legyél.

Megint megsimítom, kiérdemelve egy szisszenést. A tudat, hogy mennyire felizgatom, szédítő érzés – olyasmi, amihez hozzá tudnék szokni.

– Nem leszek beképzelt – mondom a puncimba tóduló forróság ellen küzdve. – Tényeket állítok.

A szemei lángolnak. – Ha hazamentél volna vele, akkor én… a fene!

Hátraveti a fejét és felnyög, meghajol, ahogy a farka hegyét a számba húzom. Nézni, ahogy az irányítás megtartásáért küzd, az a hatalmi játszma, amiről nem is tudtam, hogy vágyom rá. Az izmok a nyakán és a mellkasán megfeszülnek, ahogy a nyelvemmel megpöccintem a hegyét.

Gyengéden megszorítom a golyóit, lassan simogatom, de elég nyomással ahhoz, hogy a fogain keresztül sziszegjen.

Nézni őt mámorító érzés. Szédülök, szinte megrészegít az adrenalin. Túl régen volt már, mikor utoljára ilyet tapasztaltam.

Felém nyúl, az ujjait a hajamba fűzve vezet engem fel és le a hosszán. Nyál csorog a dorongján. Mélyen a torkomba engedem, aztán megforgatom a hegyét a szám körül, a nyelvem alsó részét használom, hogy lassan körültáncoljam.

– Állj – mondja fojtott hangon.

A hegyére érintem a nyelvemet és felnézek rá. – Biztos?

Felnyög. – Azt mondtam, nem?

– Most nincs itt az ideje annak, hogy te legyél beképzelt.

Feljebb emelkedek a térdeimen, és ismét mélyen beveszem. Csuromvizes vagyok, biztos vagyok abban, hogy a nedvesség átüt a nadrágomon.

A hajamba túr, elhúz.

Elengedem őt, és hátradőlök a sarkamra. Lebámul rám, a feszültség sűrű köztünk. A levegő vibrál a megszakítástól, de egyikünk sem mozdul a mellkasunk emelkedésénél és süllyedésénél többet.

– Mondom neked, Gabrielle – mondja szinte zihálva. – Ha ezt megtesszük – ha kefélünk –, minden más lesz köztünk.

– Úgy érted, hogy ez egyéjszakás kaland lesz, és utána mellőzni fogsz? – Vigyorgok. – Ó, várjunk csak. Hiszen már most is ezt csinálod.

– Csak így tovább.

– És akkor mi lesz, Jay? Mit fogsz csinálni?

Összehúzom a szemeim, tudatában vagyok, hogy a tűzzel játszom.

Int, hogy álljak fel, tartja a szemkontaktust. Talpra állok, és figyelmen kívül hagyom, hogy a szívem olyan erősen ver, hogy szinte hallom.

– Fordulj meg – mondja, a szava parancs, és nem kérés.

Átvetem a hajam az egyik vállamon, és a fal felé fordulok. Érzem, hogy közelebb lép hozzám, és a testem minden sejtje reagál a közelségére. A levegő a mellkasomban marad, ahogy az ujjai a hátamat simítják.

Kikapcsolja a melltartómat. Leesik a felsőtestemről a padlóra.

Addig mozog, míg a felsőteste a hátamhoz ér. A fejem hátraesik a mellkasára, ahogy átkarol. A farmerom a következő, miközben kigombolja, könnyű csókokat nyom a nyakhajlatomra.

Zihálok, oldalra döntöm a fejem, hogy megadjak neki minden teret, amit akar.

– Olyan rohadtul gyönyörű vagy, Gabrielle – lihegi a nyakamra. – Bassza meg, nem tudtam távol maradni.

Úgy mondja a nevem, mintha valami becsülendő dolog lenne. Kapkodom a levegőt, erősen küzdök, hogy ne mozduljak, ne forduljak meg és csókoljam meg.

A tenyere a hasamon van, és aztán fájdalmasan lassú centinként az ágyékomra mozdul. Az ujjbegyei a bugyim alá csúsznak, amíg el nem érik a puncim tetejét.

Szélesítem a terpeszem, elárasztanak az érzések. Az ujjai kemény begyei közvetlenül a lüktető csiklóm felett lebegnek. Az ajkai puhán nyomódnak fel és le a vállamon. Kemény teste támaszt nyújt, mivel a lábaim megkocsonyásodtak.

– Nedves vagy – mondja, mielőtt megharapja a fülcimpámat. – Beléd akarom temetni magam.

– Kérlek.

– Nézd csak, jó modorod is van. – Kuncog, a nyakhajlatomat szívja. – Úgy lesz. Csak mert azt mondtad, kérlek.

– Most – ah!

Megtalálja a csiklómat, és lassú körökkel dörzsöli a duzzadt bimbót. Tűzijáték lövell ki a mélyemből, mintha láva terjedne szét az ereimben. Megrogyok, csak hogy a másik karját körém fonja, szorosan magához húz.

Egy ujját belém csúsztatja, aztán még egyet. Ahogy az ujjait begörbíti, minden egyes mozdulatával azt okozza, hogy épp a megfelelő pontot súrolja.

– Egy dolgot tisztázzunk – mondja, a hangja hirtelen kemény. Zord. Komoly.

Ettől végigfut a hideg a gerincemen, és megrándulok rajta. A farka a fenekembe süllyed, eszembe juttatva, mi fog következni.

– Mit? – kérdezem, a kérdés könyörgés.

– Ez nem egy egyéjszakás kaland.

– Ez mit jelent? – Ficánkolok, segítve ezzel levenni a farmeromat és a bugyimat. – Akkor mit akarsz?

Alig rúgom félre a farmeromat, amikor megfordít a karjaiban. Az arany árnyalat ragyog, ahogy rám szegezi a tekintetét. Eláll a lélegzetem.

Nem tudom, hová vezet ez, vagy miért most csináljuk. Mindketten fel vagyunk pörögve. Nem gondolkodunk tisztán. De valami azt súgja nekem, hogy nem ez az első alkalom, hogy ezt végiggondolta.

– Ha megtesszük – mondja józanul, mint egy bíró –, akkor ez nem egy egyéjszakás kaland lesz.

– Akkor mi?

Egyet előre lép. Én egyet hátra.

– Nem tudom – mondja, nyel egyet. Izzadsággyöngyök vannak a homlokán. – De azt tudom, ha megtudom, milyen érzés benned lenni, azt nem fogom tudni elfelejteni.

Van egy olyan érzésem, hogy én is hasonlóan fogok érezni. – Vagyis?

Újra felém lép. Ismét hátralépek.

– Azt jeleni, hogy ha kefélünk, akkor nincs több seggfej a bárban. Addig nem, míg ki nem találjuk a dolgokat közöttünk.

A hátam a gipszkartonfalnak ütközik, és nekiszorulok. Lebámul rám, a válaszomra vár.

Nem tudja, hogy már az övé vagyok?

Rámosolygok. – Dugj meg, Stetson.

Felemel, a combjaimat az alkarjain egyensúlyozza és a fenekembe dugja az ujjait. A hátam a falnak csapódik, olyan erősen megrezzentve egy polcot, hogy egy kép a padlóra esik. A csókunk őrjöngő, heves – mintha ketyegne az óra, és annyit kéne megkapnunk, amennyit tudunk, amíg csak tudunk.

Megkerüli velem a kanapét, és lefektet a kandalló előtti szőnyegre. A szálak a hátamba marnak, a fal okozta karcolásokat irritálják. De nem érdekel. Jobban szükségem van rá magamban, mint valaha bármire.

– Kell egy óvszer – mondja, az orrlyukai kitágulnak.

– Várj. – Felkönyökölök, és próbálok nem elterelődni a teste által. – Nem lehet gyerekem. És nem szexeltem már… – próbálom kiszámolni a hónapokat. – Nézd, a matek lehetetlen, mikor ennyire be vagy indulva.

Vigyorog.

– De nagyon hosszú idő telt el, és megcsináltattam minden tesztet – mondom, próbálva nem nyafogni.

– Épp azelőtt voltam vizsgálaton, hogy ideköltöztél. Én is jó vagyok.

Nem mozdul, ad egy percet, hogy átgondoljam. Rohadtul tisztelem. De szükségem van rá magamban.

– Akkor az Isten szerelmére... – Felnyögök, összeszorítom a fogaimat, hogy ne birkózzam le, és addig lovagoljam, míg el nem élvezek.

Követi az utamat, térdre ereszkedik, és fölém hajol. Gonosz tekintettel néz le rám.

– Hogy akarod? – kérdezi.

Felemelem a lábaim és összekulcsolom őket a csípőjén. – Csinálhatom ezt egynél többször?

– Kurvára remélem.

– Akkor juttass el a csúcsra, Jay. Szükségem van rá. Most.

Kuncog, a hangja halk és reszelős. Szúrja az amúgy is érzékeny libidómat. A bejáratomhoz igazítja magát. Aztán engem nézve, egyetlen kemény, gyors, finom mozdulattal belém hatol.

Felkiáltok, a plafon felé emelem az állam és behunyom a szemeim, attól félve, hogy kiugranak a fejemből. Annyira egészen, olyan teljesen tölt ki, hogy már csak levegőért imádkozom.

Ki és be pumpál bennem. – Azt hittem, nem vagy sikoltozós.

– Én is – mondom összeszorított fogakkal.

– Olyan jó érzés benned, Gabrielle. Annál is jobb, mint képzeltem.

Nekidöntöm a csípőmet. – Pont ott. Ó, én – basszus, Jay. – Megrándulok a rajtam átfutó hullámok erejétől. – Pont ott.

– Téged nézve, nehéz nem elveszíteni.

Könnyek szúrják a szemeimet. Minden izom remeg. Megragadom a vállait, ahogy a lábaim remegni kezdenek.

– Nézz rám! – mondja. – Nézz rám, Gabrielle!

Kinyitom a szemem. Tartja a tekintetem.

A karjai remegnek, és a térdeim oldalra esnek. A bokáim szétcsúsznak és le az oldalain.

A szőnyeg égeti a hátamat. Egyszerűen nem érdekel.

Keményebben, mélyebben dug engem, elragadtatott tekintettel figyel.

– Olyan rohadtul gyönyörű vagy, Gabrielle. Bassza meg, nem tudtam távol maradni.

A farka fenomenális, de ahogy rám néz? Ahogy a nevemet mondja? Az az igazi esemény.

Sosem éreztem magam az életemben ennél szebbnek, ennél kívánatosabbnak.

– El fogok élvezni – mondom, felkészülve a belsőmben épülő energiahullámra. – Csak még néhányszor és én…

Nem jönnek ki a szavak. A torkomban ragadnak.

Izzadság csepeg az álláról, és eléri a mellkasomat.

– Hová akarod, hogy…

– Ah! – kiáltok, a testem irányíthatatlanul remeg.

– Kurva élet – mondja, gyorsabban bököd. – Egyre közelebb vagyok. Muszáj lesz…

Az orgazmus tehervonatként ér el. Ismét felkiáltok, túlságosan el vagyok merülve a gyönyörben ahhoz, hogy zavarban legyek.

– Ne hagyd abba! – mondom, a melleim ugrálnak, ahogy belém vágódik. Az orgazmus ereje túl sok, túl erős. Lehunyom a szemeim, és magamba szívom az intenzitását. – Istenem, Jay! Ne hagyd abba!

– Baszd meg! – Belém csapódik. Kettőnk testének hangja kitölti a szobát. – Gabrielle…

Kényszerítem magam, hogy nézzem, figyeljem, ahogy szétesik. És ez a látvány megéri az erőfeszítést.

A karjai remegnek. A torka megfeszül. Az állkapcsa annyira összeszorul, hogy attól félek, eltörik. A csípője köröz, ahogy kiüríti magát, minden darabját megfeji az orgazmusnak, ami épp a legjobb módon pusztított el.

Ő a férfiasság víziója – egy gyönyörű férfi szétesése… miattam.

Előrehajolok, a kezeimbe veszem az arcát. Lenéz, és a karjai összecsuklanak. Magamhoz húzom, betakarom a száját az enyémmel.

A vállára esik, majd az oldalához húz.

Végül elhúzódom, kétségbeesetten vágyok levegőre. Amint szétválunk, egymásra nézünk, és a padlóra esve nevetünk.

– Ez megérte – mondom a levegőt kapkodva.

Az oldalára fordul, és rám néz. – Mi érte meg?

Tudom, hogy amit mondani fogok, teljesen kiakasztja. De nem tudok ellenállni.

– Teljesen megérte nem Bryanttel hazamennem.

Alig mondom ki a szavakat, máris rajtam van, én pedig vihogok, mint egy őrült.